Ki vagyok én?

Vége a táncnak, már zene se szól
Szédít a részeg ricsaj
Marja a torkom a füst…
Mindig így volt, mi a baj?

Túl sokat ittam, de mégsem ez fáj,
Ostobaság az egész,
Mért hittem azt, hogy elfogad
Ki megvet és lenéz?

Nem volt más, csak öncsalás
Hogy mindez rólam szól.
S ha megkérdeznék, hogy ki vagyok én?
Csak azt mondhatnám: „még én sem tudom”…

Egy név a színlap közepén.
Egy arc, min megvillan a fény.
Egy lány, ki nemet soha nem mond.
Kell, hogy több legyek ennél.

Egy út, mely nem sokat ígér.
Egy dal, mely esténként enyém.
Egy élet apró örömökkel.
Nekem ez nem elég, ez kevesebb, mint én.

A semmiért itt nem kapsz soha semmit,
Mindennek ára van.
Az vagyok, és azt a adok,
Mint mások már előttem annyian.

Egy név a színlap közepén.
Egy arc, min megvillan a fény,
Egy lány, egy senki ki a mélyből jött,
És mégis több ennél.

S legyen a sors akármilyen rossz hozzám.
A szívem már kemény.

Pletykák és flörtök és könnyek és gőg
Nézni is émelyít már.
Nem is tudom, mért vártam mást
Ennyit érek, ennyi jár.

Pár ostoba bók, pár sörszagú csók.
Ezt ismerem már jól.
De ha megkérdezném, hogy ki vagyok én,
Sok jó barát közül ki válaszol?

Egy név a színlap közepén.
Egy arc, min megvillan a fény,
Egy lány ki nemet soha nem mond.
Kell, hogy több legyek ennél.

Egy út, mely nem sokat ígér.
Egy dal, mely esténként enyém.
Egy élet apró örömökkel.
Nekem ez nem elég, ez kevesebb, mint én.

A krajcáros lét,
Ahogy anyám is élt,
Másnak talán jó…

De nekem az kell:
Egy hely odafenn,
Hol minden – minden mindig ragyogó!

Egy név a színlap közepén.
Egy arc, min megvillan a fény,
Egy élet amivel csak ennyi jár.
Nem kell már többé.
S legyen a sors akármilyen rossz hozzám,
A szívem már kemény.
S ha van egy rész a világból,
Hol nem kellek.
Az egész világ lesz majd az enyém!