Ahogy nézett

Nyár, lassú délután,
Ismerős kisváros színpadán,
A próba éppen véget ért,
Hirtelen megérintett egy kép.

Állt a színpad oldalán,
Nem volt csak 7 éves talán,
A hangok elbűvölték,
Ragyogott, mintha más bolygón lennénk.

Hívtam, - volt még egy óránk-
'Gyere kisherceg és tiéd a zongorám'!

Ahogy nézett, soha nem felejtem el,
Ahogy közel volt, mégis távolról figyelt.
Meg sem szólalt, nem is érdekelt miért,
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.

Később szólt, hogy mennie kell,
Este majd a mamáját küldi el.
És láttam, egy hátsó sorban ült,
Olyan szép volt, s olyan ismerősnek tűnt.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el,
Ahogy távol van, mégis közelről figyel.
Meg sem szólalt, nem is érdekelt miért,
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.

Ahogy nézett, soha nem felejtem el,
Ahogy távol van, mégis közelről figyel.
Meg sem szólalt, nem is érdekelt miért,
Ahogy nézett, annyi mindent elmesélt.