Fekete és kék
Kovács Tamás, Pálvölgyi Géza, Tátrai Tibor
A Nap, mint egy égi jel
kérlek ne fordulj el
a fénytől
mely az arcodra hull
Maradj most csendes
egészen mozdulatlan
így vagy a legszebb
Ne félj, ne félj a sötétben
a napfény már úgysem érhet el
a lelked sötétje, az élet vize
ha kő hull bele
az mindent felkavar
A fényhez láncolt árnyék
fekete és kék
fölfelé, majd lefelé
az álmok szőnyegén
ahogy változol lassan minden nap
valaki, ha kell, mindig megvigasztal
Fehéret cserélsz vesztes feketére
gyalogért áldozol győztes vezért
ha nem figyelsz eléggé
a játszma bizony hamar véget ér