Ballada
Végül szürke folyó fölé érsz; csöndben nézed a híd
Rozsdás korlátjának dőlve a mélység titkait
Vagyonok háborúja vár
Az örvény torka mosolyog már
Kócos sápadt bőru lány ballag a part felől
Könyv kezében, kék szemében tompa könny feszül
Minden reggel itt kel át
S a víznek int jó éjszakát
A kába fény árnyékba lép
Eltuntnek hitt emlék húsodba tép
Majd eltunik az időben, mint a könny a sodró ár között
A lány megborzong, öreg kabátján cseppé olvad a köd
S az ismerős hang rátalál
Kedvesem, igaz szerelmem, hol jártál?
Sokáig vártam magamba bújva és senki sem talált
Láttam a születést, láttam titokban leselkedő halált
(De mondd) Hová értünk volna együtt mi ketten...?
Isten veled, hutlen igaz szerelmem!
S hogy karcsú árnya ködbe vész
Holnaptól új örvénybe lépsz.