Búcsúdal
Gyöngéd kezed talán utószor becéz,
könnyű álom volt és nehéz az ébredés.
Ez a pillanat most ellobog,
bennem valami úgy felzokog,
kérlek, valamit még mondj nekem.
Szívem szorítja a félelem,
nem látlak többé, hiába várok rád!
Kis papírhajók, szilaj hullámok között;
vadul törtek ránk a zúgó, gyors idők!
Néhány pillanat és messze jársz,
többé nem ringat e szép varázs;
kérlek valamit még mondj nekem,
szívem szorítja a félelem;
nem látlak többé, hiába várok rád!
Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!
Vak fegyverek sebzik ártatlan szívünk,
és a rettegés befonja életünk!
Ez a pillanat most ellobog
bennem valami úgy felzokog;
kérlek valamit még mondj nekem,
szívem szorítja a félelem;
nem látlak többé, hiába várok rád!
Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!
Nem látlak többé, hiába várok rád!
Szorítsd a szíved hozzám,
egy szót, csak annyit mondjál,
csak annyit még, hogy visszatérsz!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!
A csöndet is neked adnám,
a csodákat lábadhoz szórnám!
Bár tehetném, bár velem maradnál!