Útközben valahol
Hoffmann Sándor
Mentünk az úton át,
Nevettek ránk a fák,
Kezünkben virág és bor,
S megálltunk néhány percre
Útközben valahol.
Valahol, valahol.
Muskátlis ablakok,
Virágos házsorok,
Szökőkút kék vize forr,
S te elmaradtál
Útközben valahol, valahol,
Valahol, valahol.
Feledni már
Én jól tudom, hogy nem lehet,
Minden perc fáj,
Ó, ha nem vagyok veled.
Megyek az úton át,
Kopárak már a fák,
Cipőmre rászáll már a por,
De egyszer megtalállak
Útközben valahol, valahol,
Valahol, valahol.
Megtalállak
Útközben valahol, valahol,
Valahol, valahol