Amikor a kettő-négy

Van az úgy, hogy nem jó semmi sem,
Ami kell, azt magammal viszem.
Én tudom, te nem is képzeled,
Működik bennem a gépezet.

Így maradok talpon láthatod,
Sosem adom fel, azt várhatod.
Ismerem régen a dallamot,
Minden egyes hangot.

Tudom ez rólam szól, érzem bennem él,
És mindent kikapcsol, amikor a kettő-négy.
Ébred bennem, megyek szemben az árral,
Nincs mit tennem, ez lett a végzetem, megfordítom a világot egy gitárral.
És azt ordítom, hogy a zene az életem, ez lett a végzetem,
Ez lett a végzetem.

Van olyan, hogy jön egy pillanat,
Ami torkon ragad, és itt marad.
Életre kelti a két kezem,
Változtat majd lényegen.

Áthangol, aztán indulok,
Öt vonal közé szorítsatok.
Vénámba rejtett ritmusok,
Nem kevés, nem sok.

Tudom ez rólam szól, érzem bennem él,
És mindent kikapcsol, amikor a kettő-négy.
Ébred bennem, megyek szemben az árral,
Nincs mit tennem, ez lett a végzetem, megfordítom a világot egy gitárral.
És azt ordítom, hogy a zene az életem, ez lett a végzetem,

Áthangol, aztán indulok,
Öt vonal közé szorítsatok.
Vénámba rejtett ritmusok,
Nem kevés, nem sok.

Ébred bennem, megyek szemben az árral,
Nincs mit tennem, ez lett a végzetem, megfordítom a világot egy gitárral.
És azt ordítom, hogy a zene az életem, ez lett a végzetem,
Ez lett a végzetem.