Ha lehetnék én egy dal
Néha nem kell más,
Csak egy dallam, egy útitárs...
Ami bennem ébredt fel,
És újra és újra előbújik, hogyha kell.
Mindig feldob ez a dal,
Mert ha nincs más, ő vigasztal,
És csendben átölel,
S tudom, szívemből már sosem tűnik el!
De egyet kérdeznék:
Mondd, miért legyen ő csak az enyém?
Ha ennyit kérhetnék:
Ó, hadd szórjam a világra szét!
Néha, tudom jól,
Kell egy dallam, mi hozzánk szól,
Vagy rólunk, s az életről,
Csak a bút repítse el a szívünkről!
És ha feldob ez a dal,
Az, hogy jó volt, vigasztal,
Mert bennem ébredt fel,
Hogy arra használjam mindig, amire kell...
HA LEHETNÉK ÉN EGY DAL,
ELŐZNÉK MINDEN BAJT,
S OTT LENNÉK MINDENHOL,
HOL A BÁNAT A SZÍVEKEN ÁTHATOL,
S LÁTOM, HOGY FÁJDALOM ÉL!