A bolyongó

Sötét volt, a legsötétebb éj
Mióta újra magadban jártál
Hideg is volt, künn sok veszély
S túl nagy a város, hogy benne megtalálnál

Kemény a föld - ezen alszol ma éjjel
Ágyad ontja bőre illatát
Nyirkos az arcod, s lázálmod éber
Hát felkelsz, hogy felkutasd nyomát

Ezüstszürke autóból aranyszőke lány néz rád
Ízetlen csókot ígér méla megvetés
De lehet, hogy csak álmos, és a higanylámpa gőzében
A smink sok de a fény túl kevés

Otthontalan asszony kér olcsó italra
És az éhes tenyérbe nyomsz kétszínu pénzt
Pár lap cserébe, és imát küld az égre
Míg továbblépsz, hogy álmod le ne késd

Kinn üvölt a város, de te túlkiáltod újra
És a vén királyok szobrai mosolyognak le rád
Komor tuzfalakról kék falfirka fénylik
S illatos köntösben vágyakozva vár
Az éjfél, hutlen szeretőd
Az éjfél, s hogy megtaláljad őt
Menj hát tovább

Egyforma arcok közt végigjártál már
Sok kábult fuszagú ünnepélyt
Vártál a parton, szétnéztél meredélyről
És koptattad a tér macskakövét

Fojtott a füstköd, elmentél világgá
És vadvirágos réten találsz csak tavaszt
S most félsz visszatérni és élettelen élni
Keseru ölelésben keresni a vigaszt

De ma úgy hiányzik mégis, mint öregnek az emlék
Mint gyógyszer a lázra s mint rabnak a kenyér
Ezerszer elátkoztad konok némaságát
- Nélküle nagyobb csend kísér

Üvegfényu utcák közt óváros ébred
És a piros padra görnyed egy szökőkút előtt
Szép ifjú szerelmed, s úgy mint valaha régen
Már szaladsz, hogy megállítsd az időt

Kinn üvölt a város, de te túlkiáltod végre
És vállához érve mosolyogsz újra rá
Riadtan összerezzen és kék tekintetében
A jéghideg emlékek üressége vár
Ahogy rádnéz, hutlen szeretőt lát
Hogy rádnéz, s hogy visszakapjad őt
Hallgasd szavát