Elrohannék, messze mennék
Elrohannék, messze mennék
Elrohannék, messze mennék, hogy ne fájjon nekem.
A baj csak az, hogy a távolság nem vigasz nekem,
Mert itt is-ott is fáj a szivem, úgy érzem megszakad,
Ha nem leszel még ma az enyém, az enyém, csak az enyém,
Te lehetsz a gyönyörű kis párom,
Boldogságod nálam megtalálod,
Miénk lesz a világ a tiéd, meg az enyém,
Te lehetsz a gyönyörű kis párom,
boldogságod nálam megtalálod,
Miénk lesz a világ, ez a világ.
Eljött az ősz, elsárgult már minden falevél,
Költöznek a madarak is messze, dél felé.
Nézem őket ahogy szállnak, úgy velük tartanék,
Ha nem is délre, sem nyugatra, mindegy úgy mennék, csak mennék
Nem tartogat nekem semmit ez a város,
Egy újabb csalódás ért és a szívem fáj most,
Mért hittem óh én ostoba,
Hogy a sors hozzám nem mostoha,
Nem lehet szép nekem többé ez a város,
Fájdalmas a múlt s a jövő oly homályos,
Elmennék mindegy hogy hova, csak innen el, messze tova.