Ha néha visszaűznek téged
Nézem a szádat és nem érzek vágyat,
hogy csókokkal perzseljem én,
Itt vagy és látlak és mégse kívánlak,
te nem lehetsz már az enyém,
Nemrég, még azt hittem, meghalok érted,
most itt vagy és furcsa, hogy semmit sem érzek.
Nézem a szádat és nem érzek vágyat,
hogy csókokkal perzseljem én.
Ha néha visszaűznek téged
hozzám a régi, szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad.
Ha rossz lesz hozzád az a másik,
ha két szemed, majd könnyben ázik,
én csendben megvigasztallak.
És vigyázok arra, hogy ne vedd majd észre,
hogy köztünk, már mindennek, mindennek vége.
Ha néha visszaűznek téged
hozzám a régi, szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad.
Nézlek, csak nézlek és semmit sem értek,
én nem tudom, mi van velem.
Hol van a régi, a földi az égi,
a halálos nagy szerelem.
Hiába sírjuk most vissza a múltat,
a csodás szép emlékek rég megfakultak.
Nézlek, csak nézlek és semmit sem értek,
én nem tudom, mi van velem.
Ha néha visszaűznek téged
hozzám a régi, szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad.
Ha rossz lesz hozzád az a másik,
s a két szemed, majd könnyben ázik,
én csendben megvigasztallak.
És vigyázok arra, hogy ne vedd majd észre,
hogy köztünk, már mindennek, mindennek vége.
Ha néha visszaűznek téged
hozzám a régi, szép emlékek,
csak jöjj el, és sírd ki magad!